Elindult a lassulás a fizetéseknél
2026. augusztus 27. Júniusban a versenyszférán belül több alágazatban 6, sőt ennél is csekélyebb mértékben nőttek a bérek. Az összesített adatok szerint a vállalkozásoknál a korábbi hónapokban látott két számjegyű dinamikával szemben a nettó átlagkereset 8,9 százalékkal nőtt.Az idén júniusban – tette közzé a KSH – a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 754 700, a nettó átlagkereset 529 700 forint volt. A bruttó átlagkereset 7,1, a nettó átlagkereset 9,4, a reálkereset pedig 7,6 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit. A nettó átlagkereset emelkedése többek között a családi kedvezmény, illetve az anyákat érintő kedvezmények bővülésének köszönhetően haladta meg a bruttó átlagkereset növekedését. A bruttó kereset mediánértéke 617 900, a nettó kereset mediánértéke 438 000 forintot ért el, 8,8, illetve 10,9 százalékkal magasabb értéket mutatott az előző év azonos időszakánál.
Németh Dávid, a K&H vezetője elemzője elmondta, a keresetek idei alakulásánál érdemes a magánszektort nézni. A vállalkozásoknál júniusban a nettó bérek 8,9 százalékkal nőttek, ami még mindig jelentősnek mondható, ám elmarad a korábbi hónapokban látott két számjegyű dinamikától. Az első félévben a magánszférában a nettó reálkeresetek több mint 8 százalékkal nőttek, szemben a teljes gazdaságra vonatkozó majdnem 12 százalékos emelkedéssel, ami részben a teljes képet torzító fegyverpénz-kifizetésnek köszönhető.
A folyamat az elemző szerint itt nem áll meg
A friss adatokból az elemző szerint az is látszik, hogy a mediánbérek és az átlagbérek közötti különbség csökkent, azaz záródik a bérolló. Ez annak köszönhető, hogy az alsó jövedelmi ötödökben ütemesebb volt a béremelkedés, mint a magasabbakban. Kiderült továbbá a részletes számokból, hogy júniusban a versenyszférán belül több alágazatban, például a pénzügyi szektorban és vendéglátás, szálláshely-szolgáltatásban kevesebb mint 6 százalékkal nőtt a bruttó átlagbér, a humán egészségügyben és a szállítás-raktározásban pedig az 5 százaléktól is elmaradt az éves növekedés.
A szakember szerint érdekes kérdés lesz a jövőben, hogy a most megjelent júniusi adatokból látható lassulás mennyire lesz tartós. Összességében ő mindenképp a bérdinamika lassulását várja a következő időszakban. Részben azért, mert a béremelés mértéke jóval meghaladja a vállalatok termelékenységnövekedését, ami hosszú távon nem fenntartható és ez Magyarország versenyképességét is rontja.
Szerző: BVJ
Címkék: statisztika, KSH, keresetek, bér, fizetés, elemző, K&H