Egy alkalmazással segítik a családi kedvezmény gyors érvényesítését

2018. január 10. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján 70 ezer főre tehető azoknak a száma, akik az év elején késve adják le a szükséges nyilatkozatot a családi kedvezmény igénybevételéhez. A nemzetgazdasági tárca (NGM) egy alkalmazással segíti az ügyintézést.

A magánszemélyeknek az a legkedvezőbb, ha már januárban nyilatkoznak munkáltatójuknál az általuk igénybe vehető adókedvezményekről – nyomatékosítja közleményében az NGM. Az adóhatóság tapasztalatai szerint 70 ezer főre tehető azoknak a száma, akik az évelején késve adják le a szükséges nyilatkozatot a családi kedvezmény igénybevételéhez.

Amennyiben pedig a szülő a januári bérszámfejtési (nyilatkozat-átadási) határidőt lekési, a munkáltató a nyilatkozatot csak a februárra tudja majd figyelembe venni, és így a családi kedvezmény hatása a januári nettó bérben nem jelentkezik. Az adókedvezmény összege természetesen nem veszik el, de az összeg legkorábban jövőre az szja-bevallásban kérhető vissza, amelyhez a NAV által készített bevallás sem fogadható el automatikusan, azt ki kell egészíteni.

A családi kedvezmény egy gyermek után 10 ezer forint, a kétgyerekes családoknak 35 ezer forint, a harmadik gyermektől gyermekenként 33 ezer forint adómegtakarítást jelent. Az első házasokat a kormány a házasságkötést követő 24 hónapon keresztül havi 5000 forinttal támogatja. Idén már havi 6900 forintos személyi adókedvezmény jár, például a laktóz- vagy gluténérzékenyeknek.

A családi kedvezmény és az első házasok kedvezménye egymástól függetlenül érvényesíthető, így éves szinten a családi kedvezmény mellett az első házasok kedvezménye további 60 ezer forinttal csökkenti a friss házas szülők adófizetési kötelezettségét. A családi adókedvezmény 2011 és 2018 között összesen mintegy 1900  milliárd forintot hagy a gyermekes családoknál.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal azon túl, hogy idén csaknem 5 millió szja-bevallást készít el, az adóelőlegből a kedvezmény lehető legegyszerűbb érvényesítésében is segíti a magánszemélyeket. A NAV honlapjáról elérhető alkalmazással néhány kattintással, gyorsan és egyszerűen elkészíthető az adóelőleg nyilatkozat (ezt itt találja).

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , ,